VÁROSUNK
ÖNKORMÁNYZAT
POLGÁRMESTERI HIVATAL
INTÉZMÉNYEK
Projektek
Fiatalok otthonteremtési támogatása
Ügyleírás: Fiatalok otthonteremtési támogatása 2009. július 1-től csak utólagos formában vehető igénybe, amennyiben a lakást korábban már a fiatalok otthonteremtési támogatásával és lakáscélú kölcsön igénybevételével vásárolták meg, tehát a lakásvásárlás előtt már volt legalább egy gyermek, akire a támogatást a lakás vásárlására igénybe vették.
A lakáskölcsön szerződés megkötését követően született gyermek után a lakáskölcsön törlesztésére igényelhető az utólagos otthonteremtési támogatás. A támogatás a lakáskölcsön szerződés megkötésekor hatályban volt jogszabály szerinti összeg lehet, és csak a fennálló tartozás erejéig igényelhető. Az utólagos otthonteremtési támogatás igénybevételéhez a gyermek születésekor teljesíteni szükséges az otthonteremtési támogatás igénylésére vonatkozó, kölcsönszerződés megkötésekor hatályban volt, feltételeket.
Ki veheti igénybe: lásd fent
Hogyan lehet kezdeményezni: Az igazgatási ügyintézőnél ügyfélfogadási időben, vagy előzetes telefonon történő megbeszélés alapján személyesen, illetve írásban.
Az eljárás megindításához szükséges iratok:
* kérelem nyomtatvány
* házassági anyakönyvi kivonat másolata
* élettársak esetén az élettársi viszonyt igazoló hatósági bizonyítvány
* gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának másolata
* személyi igazolvány
Fizetendő díj: nincs
Kapcsolódó jogszabályok:
- 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról
Letölthető dokumentum:
Felvilágosítás kérhető:
Csajághy Andrea – igazgatási ügyintéző
2011-03-23 11:03:43
BEJELENTKEZÉS
KÖZÉRDEKŰ ADATOK
KÖZLEMÉNYEK
HASZNOS INFORMÁCIÓK
GAZDASÁG
DEUTSCH
KÉPGALÉRIA
